Kedden sajtótájékoztató keretében nyitották meg a székelyudvarhelyi városi könyvtár internetrészlegét, melyet a Biblionet – a világ az én könyvtáramban nevet viselő könyvtárfejlesztési programon keresztül a Bill & Melinda Gates Alapítvány finanszíroz, de a város önkormányzata is segítséget nyújtott létrehozásában.

Az ünnepélyes megnyitón Szabó Károly, az intézmény igazgatója mellett Bunta Levente polgármester, Bedő Melinda, a Biblionet program Hargita megyei koordinátora és Bákai Magdolna, a Romániai Közkönyvtárak Szövetségének megyei elnöke is részt vett. A városvezető már az esemény előtt kipróbálta a nemrég beüzemelt számítógépek egyikét, megnézte a városháza honlapját, saját weblapját és blogját, valamint a Székelyhon.ro hírportált is, sőt az internet sebességét is letesztelte, melyről – a megnyitón tartott beszédében – elmondta, a feltöltési és letöltési sebesség egyaránt megfelelően gyors.
Bedő Melinda a könyvtárfejlesztési program létrejöttéről számolt be, Bákai Magdolna pedig a könyvtárosok munkájának fontosságát hangsúlyozta, kiemelve a könyvtárak szerepét az élethosszig tartó tanulásban. Ő úgy véli, a Biblionet programnak a falvakban lesz igazán látványos hatása.
| 1 EUR | 4.25 RON | |
| 1 USD | 3.25 RON | |
| 1 GBP | 5.09 RON | |
| 100 HUF | 1.50 RON | |
| 1 XAU | 121.93 RON |
Csütörtök![]() Eső valószínű | Csütörtök éjszaka ![]() Eső valószínű | Péntek![]() Derült |
| Max: 21 °C | Min: 7 °C | Max: 25 °C |
Csütörtök![]() Eső valószínű | Csütörtök éjszaka ![]() Eső valószínű | Péntek![]() Derült |
| Max: 22 °C | Min: 10 °C | Max: 27 °C |
Csütörtök![]() Eső valószínű | Csütörtök éjszaka ![]() Eső valószínű | Péntek![]() Derült |
| Max: 26 °C | Min: 12 °C | Max: 28 °C |