Szeben 14 hárompontost dobott

Szeben 14 hárompontost dobott

Az idény legsúlyosabb vereségét szenvedte el szombaton este a Csíkszeredai Hargita Gyöngye együttese a román A-osztályú férfi kosárlabda-bajnokságban. A szebeniek 121:87-re nyertek Csíkban.

Dobos László

2011. november 12., 20:482011. november 12., 20:48

2011. november 15., 08:322011. november 15., 08:32

Hiába ugrott a gyűrűig Tucker (14), a kék-fehérben játszó szebeniek uralták a palánkok alatti harcokat

Kevés esélyük volt a Nagyszebeni CSU ellen a csíki kosárlabdázóknak, azonban ezúttal a mérkőzés első felében játékuk is nagyon akadozott, két harmad után 23 pont volt a vendégcsapat előnye, és ezt a nagy különbséget főleg a rengeteg három pontot érő dobásoknak köszönhették. A harmadik negyedben aztán bátrabban játszott a csíki gárda, ebben a játékrészben egyenlő ellenfele tudott lenni vetélytársának, azonban az utolsó játékrészben újra Szeben volt az eredményesebb, és végül 34 pontos vendéggyőzelem született a csíki sportcsarnokban. A CSU Atlassib megérdemelten nyert, a vendégek védekezésben és támadásban egyaránt jobbak voltak, de főleg a sikeres triplák szempontjából voltak sokkal eredményesebbek a hazai együttesnél. A szebeniek 14 hárompontos kosarat dobtak.

Csíkszeredai Hargita Gyöngye – Nagyszebeni CSU Atlassib 87:121 (21:30, 19:33, 27:26, 20:32). A hazai csapat pontszerzői: Long 15 (2x3), Dies 15, Tucker 15, Jakab 12, Pora 11 (1x3), Erceg 10, Roşu 9 (1x3). A vendégek legeredményesebb játékosa Austin volt, 26 ponttal.

A 8. forduló további eredményei: Marosvásárhelyi BC Mureş – CS Otopeni 105:64, BCM U Piteşti – Kolozsvári U Mobitelco 58:72, Temesvári BC – Poli Iaşi 104:48,
Medgyesi Gaz Metan –CSU Ploieşti 95:97 (hosszabbítás után) és CSŞ Giurgiu – Nagyváradi SK 59:80.

A CSM Craiova – Bukaresti Dinamo és az Energia Rovinari Tg. Jiu – Bukaresti CSM mérkőzéseket vasárnap, november 13-án rendezik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

Nagyon gyenge játékkal a Marosvásárhelyi Sirius KK vereséggel zárta utolsó hazai mérkőzését a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában: az alsóház 4. fordulójában nagy arányban kikapott az Aradi ICIM-től a ligeti Sportcsarnokban.

Vereség az utolsó hazai meccsen
Vereség az utolsó hazai meccsen
2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

A Kolozsvári U és a CSM Târgoviște legyőzése után egy könnyebb mérkőzés várt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC csapatára a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 6. játéknapján. A zöld-fehérek szerdán este a Szatmárnémeti VSK-t verték meg.

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

2017. március 07., kedd

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk

Gyergyószentmiklóson rendezték a hétvégén a 13 év alatti fiúk országos kosárlabda-bajnokságának az egyik elődöntő tornáját. 

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk
2017. március 06., hétfő

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius

Szoros mérkőzésen otthon tartotta mindkét pontot a Marosvásárhelyi Sirius KK a Jászvásári Politehnicával szemben, a női kosárlabda Nemzeti Liga alsóházi középszakaszának 3. fordulójában.

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius
2017. március 05., vasárnap

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda

Nagyarányú, 35 pontos vereséget szenvedett hazai pályán a VSK Csíkszereda vasárnap délután a Jászvásári Poli együttesétől a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokságban.

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

Győzelemmel kezdte menetelését a Marosvásárhelyi Maros KK a férfi kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában, az alsóház 1. fordulójában nyolc ponttal felülmúlta a SCM U Craiovát a Dzsungelben.

Szünet után fordított és nyert a Maros KK
Szünet után fordított és nyert a Maros KK
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

2017. március 02., csütörtök

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak

Rendkívüli ülést hívott össze a Maros KK alapító tagjaiból álló tanács. A gyűlésen Cornel Lungu benyújtotta lemondását az elnöki tisztségből, amelyet a vezetőtanács el is fogadott. Ugyanakkor egy új elnöknek szavaztak bizalmat, Kibédi Zoltán személyében.

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

A Brassói Olimpia otthonában lépett pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 3. játéknapján. 

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

Tizenkét pontos vereséget szenvedett vasárnap délután a VSK Csíkszereda a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokság középdöntőjének nyitómérkőzésén. A Bukaresti Știința 67–55-re győzött az Erőss Zsolt Arénában.

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Második mérkőzését is elveszítette a Marosvásárhelyi Sirius KK az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság középszakaszának alsóházában, hazai pályán két ponttal alulmaradt a CSBT Alexandriával szemben.

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!