A Madarasi Hargitán edzőtáborozott a múlt héten a Székelyudvarhelyi KC. A hegyi tréningen főleg a fizikai felkészülésen volt a hangsúly, a hét végén az időjárás is közbeszólt, így két betervezett programot törölni kellett.
2011. július 25., 17:052011. július 25., 17:05
2011. július 25., 17:172011. július 25., 17:17
Csütörtökön egy hosszú, közel 6 órás gyalogtúrán kellett volna részt vennie a csapatnak, a napi két erőnléti edzés helyett átmentek volna a Madarasi Hargitáról Hargitafürdőre és vissza, azonban a köd miatt nem tudtak elindulni. Délutánra kissé felszállt a köd, így szaladóedzést tartottak. A vasárnapot a Balu Park – Kalandparkban töltötték volna, de ide sem tudtak eljutni, mivel aznap végig esett az eső, és viharos volt az időjárás.
Vlad Caba, az SZKC edzője: „Múlt héten megvoltak az első edzéseink, melyek összességében jól sikerültek. Az edzőtábor első napjaiban jó volt az idő, majd elromlott, de ennek ellenére el tudtuk végezni a betervezett munkát. A csapattal elvittünk pár utánpótlás korú játékost is, hogy megtapasztalják, milyen a légkör a felnőtt csapatnál. A hargitai edzőtábor nemcsak fizikai felkészülésünk első szakaszának felelt meg, hanem része volt a csapatépítés is, hiszen három új játékos lett tagja keretünknek. Az újonnan érkezetteket hamar befogadták, jól érzik magukat a csapatnál, könnyen megtalálták a közös hangot a többiekkel. A fizikai terhelést fokozatosan emeljük a következő időben. A héten folytatjuk az edzéseket a pályán és az edzőteremben is. Ma (hétfőn – szerk. megj.) szabadnapjuk volt a fiúknak.”
Megtörte rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC, és három bajnoki mérkőzést követően szerzett ismét győzelmet. Pénteken délután a városi sportcsarnokban nyolc góllal verte az agilisen játszó HC Vaslui együttesét.
Megtörné rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Az előző három mérkőzésén csupán két pontot szerzett együttes pénteken 17.30-kor a HC Vaslui csapatát fogadja a városi sportcsarnokban.
Székelyudvarhely volt a házigazdája az ifjúsági 4-es (2004-2005-ben születettek) és az ifjúsági 5-ös korosztályú (2006 után születettek) megyei lány kézilabda-bajnokságának.
Második félidei magabiztos játékának köszönhetően a Marosvásárhelyi Mureşul győzelemmel tért haza a Dacia Mioveni elleni kiszállásáról a női kézilabda A osztály B csoportjának 18. fordulójában.
Mindkét mérkőzését megnyerte a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi Active 7 a Szász Albert Sportiskola sporttermében rendezett múlt vasárnapi hazai tornáján.
Egymás után második döntetlenjét érte el a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában, szerdán délután az utolsó percekben egyenlítve szerzett egy pontot a Bukaresti CSM vendégeként.
Fölényesen nyert a sereghajtó Kisjenői Crișul ellen a Marosvásárhelyi Mureşul a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 17. fordulójában, ezzel megszakította négy mérkőzés óta tartó vereségi sorozatát.
Fordulatos mérkőzést láthatott az udvarhelyi közönség szombaton délben a városi sportcsarnokban. A Székelyudvarhelyi KC és a Dunărea Călărași összecsapásán tizenöt másodperccel a meccs vége előtt egyenlítettek a hazaiak.
A tavaszi idény egyik meglepetéscsapatát, a Dunărea Călărași-t fogadja szombaton a Székelyudvarhelyi KC, a mérkőzést 12 órától rendezik a városi sportcsarnokban.
Rangadót rendeztek az ifjúsági 1-es kézilabda-bajnokság F csoportjának 10. fordulójában, vasárnap délben az éllovas Tordai Potaissa a második helyezett Székelyudvarhelyi ISK-KC csapatát fogadta.
szóljon hozzá!