Fiatalítják a csíki hokicsapatot

Fiatalítják a csíki hokicsapatot

Fotó: Iochom Zsolt

A csapat fiatalítása és ezzel egy időben a versenyképesség megőrzése – így foglalta össze a következő idény célkitűzéseit Horváth László, a HSC Csíkszereda igazgatója. A jégkorong MOL Liga és a román felnőtt hokibajnokság elmúlt idényének meghatározó együttese július 9-én kezdi meg a közös felkészülést.

Dobos László

2012. június 27., 16:262012. június 27., 16:26

2012. június 28., 09:232012. június 28., 09:23

 

A csíki hokisok többsége már túl van az első erőnléti felkészülési cikluson, a csapat egy része májusban és júniusban Nagy Béla edzővel Hargitafürdőn edzőtáborozott, de volt több olyan játékos is, aki egyéni program szerint végezte az edzéseket. Július első napjaiban mindenki szabadságon lesz, a közös felkészítő pedig július 9-én kezdődik, az új vezetőedző, a finn Timo Lahtinen irányításával – hangzott el a klub székházában megtartott idény eleji sajtótájékoztatón. Közel 40 játékos vesz majd részt a júliusi erőnléti edzéseken, illetve az augusztus 1-jén kezdődő jeges, specifikus foglalkozásokon. A klubvezetés célja az, hogy minden tehetséges fiatal játékos esélyt kapjon arra, hogy bekerüljön a felnőtt csapatba. Timo Lahtinen kosárlabda-, illetve floorballedzéseket is beiktatott a júliusi foglalkozásokba, a finn szakember szerint már ezeken elkezdődik a taktikai felkészülés

Az elmúlt idényben román bajnoki aranyérmet nyerő HSC Csíkszeredától az idegenlégiósok közül Hurtaj és Hruby, a hazai játékosok közül pedig Petres és Virág távozott, ez utóbbi két játékos Brassóban szeretné folytatni pályafutását. Virágnak lejárt a szerződése, és zöld utat kapott, a Petres átigazolása körüli tárgyalások még folytatódnak – mondta Horváth. A HSC vezetőségének sikerült megállapodni a 20 éves, gyergyószentmiklósi származású Farkas Tamással, aki az elmúlt idényben a Sapa Fehérvár farmcsapatának centere volt, de tárgyalások zajlanak az elmúlt években Brassót erősítő Páll Zoltán, illetve Adorján József átigazolásáról is.

Szülővárosában szeretné folytatni játékosi pályafutását a 18 éves Salló Alpár, aki az elmúlt idényben a németországi Krefeld ifjúsági csapatában játszott. Az U18-as magyar bajnokságban szerepelt csíkszeredai együttes összes tagja lehetőséget kap a felnőtt csapattal való felkészülésre, a korosztály legígéretesebb és legtehetségesebb hokisának tartott Trancă Dániel azonban augusztus elején próbajátékra utazik Kanadába.

Timo Lahtinen, a HSC Csíkszereda új finn edzője elmondta, hogy nagyon jó felkészülési lehetőségek vannak Csíkszeredában, és szívesen jött vissza a Székelyföldre. A neves szakember nem ismeretlen a csíki hokidrukkerek számára, hiszen a 2008/09-es idényben a Mihály Árpáddal jégre lépő, MOL Liga-győztes HC Csíkszeredának volt a vezetőedzője.

A MOL Liga és a román bajnokság versenynaptára még nem készült el, viszont azt már lehet tudni, hogy augusztus 10–12. között Brassó-kupával díjazott nemzetközi torna lesz a Cenk alatti városban, augusztus 24–26. között újra megrendezik a Vákár Lajos Műjégpályán a szintén nemzetközire tervezett Csíki Sör-kupát, szeptember 28–30. között pedig a Kontinentális Kupa mérkőzéseinek ad majd otthont Csíkszereda.

Újságírói kérdésekre válaszolva Horváth László elmondotta, hogy július 9-ig minden játékossal szerződést szeretnének kötni, az idegenlégiósokról viszont később döntenek. A brassói és a csíkszeredai hokiklubok közötti viszonyt a csíki klubvezető nem ellenségesnek, hanem „ellenfelesnek\" nevezte, mert a brassói csapat a HSC-nél háromszor nagyobb fizetéseket ígér a játékosoknak, és nem hajlandó fizetni semmit a nevelő kluboknak.

Horváthtól megtudtuk, hogy a csíki klubvezetés még nem döntött a következő idénybeli belépőkről, bérletekről és jegyárakról. Az igazgató szerint nem a belépőárak magasak, hanem a fizetések és a lakosság kereseti lehetősége nagyon alacsony. A kedvezményes jegyek visszaállítását Horváth nem tartotta jó ötletnek, mert sok volt a  visszaélés, rengeteg „huszonéves nyugdíjas\" és „hatvanéves diák\" szeretett volna bejutni a mérkőzésekre.

A HSC bővitett kerete:
Kapusok:
Stanislav Kozuch, Fülöp Róbert, Ruczuj Gellért, Tőke Zoltán és Onodi Ottó.
Hátvédek: Kósa Endre, Adorján József, Nagy István, Góga Attila, Papp Szabolcs, Molnár Szabolcs, Flinta Botond, Pataki Nándor, Bors Huba, Tamás Nándor, Salló Alpár, Nagy Tamás, Gecse Hugó és Tódor Krisztián.
Csatárok: Vaclav Novak, Moldován Ervin, Szőcs Szabolcs, Mihály Ede, Péter Levente, Molnár Zsolt, Biró Ottó, Bálint Attila, Becze Tihamér, Bíró Tamás, Trancă Dániel, Okos Csanád, Hildebrand Szabolcs, Molnár Zoltán, Silló Arnold, Egyed Róbert, Farkas Tamás és Pál Zoltán.
Edzők: Timo Lahtinen és Nagy Béla.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Az első meccset a Sportklub nyerte
Az első meccset a Sportklub nyerte
2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!