Zene kotta nélkül

Majlát László és testvére, Gábor zsigerből hegedül, a brácsás Husza Lajos kitartóan kíséri őket.
Tekintse meg fotógalériánkat!

Homoródkeményfalván járunk, itt lakik a Majlát zenekar klarinétosa. A százéves házban négy férfi ül az asztalnál, egy hegedű és egy klarinét társaságában. Hívatlanul érkeztünk, a hangszerek mégis elöl vannak. Életük részei. Majlát Albert szívesen mesél a zenekarról, a zenélésről, ami életüket végigkísérte és mai napig fontos szerepet tölt be. Édesapja, Majlát Gábor Abásfalván született 1926-ban, őt négy fia követte a zenei pályán, hárman hegedűn, egy pedig klarinéton tanult meg. A legidősebb hegedűs Gábor, őt követi László, a legkisebb pedig Zoltán, klarinéton Albert játszik.

A Majlát zenekarban a négy testvéren kívül Káló József nagybőgőzik, ifj. Káló József akkordionon játszik, Káló Béla és Husza Lajos brácsázik. „Én is hegedűs szerettem volna lenni, de az ujjam nem játszotta ki. Amikor hegedültem, hallottam, hogy valami nem jó, aztán nem is erőltettem” – emlékszik vissza Albert. A rokonságban már volt egy klarinétos, Husza Béla, aki Albert nagybátyja volt, s tőle leste el a szakmát. „Gyerek voltam, figyelgettem, hogyan csinálja, aztán hamar hazaszaladtam és utánoztam, gyakoroltam. Akárhol muzsikáltak, én mindenhol ott voltam és leskelődtem. Aztán egyszer azt mondta, hogy te leszel a felváltóm, mert hallom, hogy erre van tehetséged. Őszre úgy megtanultam klarinéton játszani, hogy a hegedűvel három év alatt nem tudtam annyira menni.”

Sok éven keresztül bátyjával közösen zenéltek, itt a környéken szinte mindenütt, be Ürmösig, Apácáig, de talán legtöbbet Telekfalván. „Voltak még a környéken klarinétosok, de Béla bátyám játéka kitűnő volt. Régebben a Kossuth Rádióban hallgattuk a muzsikát, valószínűleg ő is onnan szedte fel ezeket a dallamokat. Rengeteget muzsikáltunk, jól mondják, hogy az embert a gyakorlat teszi mesterré. Ha elhanyagolja magát, nem lesz belőle semmi” – véli a zenész.

Mai napig nem unja elővenni a hangszert, pedig 35 éve muzsikál. Otthon hegedűn és klarinéton is játszik, hol az egyiket, hol a másikat szólaltatja meg. Úgy tartják, a tehetség, a zenei hallás benne van a vérükben, ezzel a tehetséggel születtek. Albert szerint ezt nem lehet megtanulni, ezt vagy érzi az ember, vagy nem. Akinek füle van, nem kell kétszer meghallgatnia egy dallamot, azonnal le tudja játszani. Zeneiskolába egyikük sem járt, kottát sem tudnak olvasni, de kevés olyan dallam van, amit ne ismernének s ne tudnának eljátszani.

Majlát Albert Svédországban is közönség elé állt öt éve, de ahogy mondja, „ott sem tudták megfogni, négyféle nyelvet muzsikált”. „Kérdezték is tőlem, hogy létezik, hogy nekem mindent fog a fülem, s nekik egyet is alig. Aztán volt ott egy professzor, Gustannak hívták, aki kiválasztott néhány embert. Aztán megkérdezte, eléállanék-e véle muzsikálni. Mondom, attól függ, hogy értem-e, hogy mit muzsikálsz. Te vezetsz, mondtam neki, s én majd kísérlek. Nagy sikerünk volt” – meséli ragyogó szemmel, mintha képzeletben még mindig a svéd publikum előtt állna. A svéd zenésszel jó barátságba kerültek, háromszor is meglátogatta őket Keményfalván.

Majlát Albert szigorú a szakmához, még sincs szükségük kottára

Miközben beszélgetünk, Albert folyamatosan csiszol egy náddarabot, ami tulajdonképpen a klarinét szipkája, fújókája. Azt mondja, készen is lehet kapni, de az kemény, ami nem jó a szájnak.
Két klarinétja is van, az egyik majd hatvan éves, a másikat később vette. – Az első klarinétomat édesapám és édesanyám hozta egy tarisznyában, a Brassó megyei Lemneken vették. A nagyobbik bátyám csúfolkodott, hogy miért vesznek nekem klarinétot, amikor a hegedűvel sem tudok bánni. Kicsi hangszer volt, de tanulni kitűnő. Muzsikálgatni kezdtem, de abban jártam mindig, hogy amit egyszer megtanultam, az rendesen legyen megtanulva.

A klarinétosnak egyszer meg kell tanulnia a szájfogást, mert olyant is tudok fújni belé, hogy mindenki elfut. S ha a szájfogás tiszta és odafigyel, olyan finomat lehet fújni rajta, hogy mindenki csodájára jár. Csak úgy lesz szép a hangzása, ha tiszta a fül s finom a szájfogás. Az ujjlerakat kell találjon a szájjal, a kettő össze kell vágjon. Pontosan úgy, mint a hegedűsnek a vonós karja az ujjlerakattal – magyarázza a szakmai részét.

Régebben négy zenekar is volt Udvarhelyen, Albert mindegyik vendéglőben muzsikált, de szerinte csak egy prímás volt kitűnő, a vén Demeter Márton, édesapja katonabarátja. „Egy kicsi fekete hegedűje volt, de amikor felvette, annyit belerakott a hegedűbe, hogy nem is tudom, hogy bírta meg a hegedű. A többiek figyelték, de egy sem tudta felvenni vele a versenyt.” A zenekar mindenféle stílusú zenét játszik: csárdásokat, marosszékit, dobbantót, forgatót, tangót, keringőt, asztali nótát, lakodalomba valót, amire éppen igény van.

A teljes riport elolvasható az Udvarhelyi Híradó február 3-ai, pénteki lapszámában.

Komment