2010. szeptember 8., szerda
Ma Mária, Adrienn napja van
A táborok után is folytatódik a program

A táborok után is folytatódik a program

Ezúttal a Szelterszfürdő borvízforrásai kerültek az Udvarhelyi Fiatal Fórum által szervezett környezetvédelmi tábor középpontjába.

Ha az égi hatalmak megengedik...

Ha az égi hatalmak megengedik...

Egy új rockopera ősbemutatójára kerül sor szeptember nyolcadikán a csíkrákosi Falunapok keretében, Kisboldogasszony búcsúnapján. A Cserei-kúria udvarán este nyolc órától lehet megtekinteni a Szent László király életének fontosabb mozzanatait bemutató, illetve a róla szóló...

Farkaslaka: ünnep a baksák szomszédságában

Farkaslaka: ünnep a baksák szomszédságában

Tamási Áronnak köszönhetően Farkaslaka neve nem cseng ismeretlenül szerte a világban. Da ha a baksa vagy a szénégetés szavakat halljuk, talán akkor is a neves író szülőfalujára gondolunk. Így nem véletlen, hogy Farkaslaka ünnepe Tamási emlékének és örökségének, valamint...

Lehet nevezni az Alter-Native-ra

Lehet nevezni az Alter-Native-ra

Megmérettetésre vágyó filmkészítők jelentkezését várja a Maros megyei Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ), ugyanis kitűzték az Alter-Native Rövidfilmfesztivál időpontját. Idén november 3. és 7. között tartják, alkotásokkal pedig. A fesztiválra szeptember 10-ig...

A divattervezőtől a műépítészig…

A divattervezőtől a műépítészig…

Nem hagyományos tárlattal zárták idén a Bolyai alkotótábort, a művésztelep záróakkordjaként számítógépes bemutatóval várták a közönséget. Az idei táborban ugyanis a digitális művészet kapta a főszerepet, márpedig annak termékeit nehezebb hagyományos kiállításon megmutatni.

Dobosbúcsúztató baráti koncert

Dobosbúcsúztató baráti koncert

Meghívott zenészekkel, jó muzsikát és jó hangulatot ígér a Groovy Base Band együttes, amely szeptember 9-én 22 órától játszik a Jazz&Blues Klubban.

2500 kutya a vásárhelyi Várban

2500 kutya a vásárhelyi Várban

Szombaton és vasárnap négylábúak – és természtesen gazdáik – vették birtokukba a marosvásárhelyi Vár udvarát. Huszonöt ország kutyakedvelői és tenyésztői voltak jelen a középkori várudvaron a Dracula Golden Trophy elnevezésű nemzetközi kiállításon.

A közelmúlt 13 milliós fotótörténelme

A közelmúlt 13 milliós fotótörténelme

Politikusok még Trabantban, Diana hercegnő magyarországi látogatása, taxisblokád a Lánchídon – ilyen és ehhez hasonló történetek elevenednek meg a marosvásárhelyi Bernády Ház tetőtéri kiállítótermeiben, ugyanis a Magyar Távirati Iroda (MTI) kiállításán 90 kép őrzi a '90-es...

Egy csodálatos hegyi világ, a Retyezát-hegység

Egy csodálatos hegyi világ, a Retyezát-hegység

Turistakörökben sokat hallottam a Retyezátról, szívem vágya volt eljutni a fenséges hegységbe, s ez álom vált valóra augusztus folyamán, mikor a Háromszéki EKE szervezésében a Csíkszéki EKE-s természetjárók is részt vettek a hetes kiszálláson.

Még titok, kik kapják az idei Erdős Irma-díjakat

Még titok, kik kapják az idei Erdős Irma-díjakat

A pályakezdőket és az idősebb művészeket is díjazzák szeptember 8-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Hogy kik kapják az Erdős Irma Ösztöndíjat és kik viselhetik az Emlékgyűrűt, az azonban a díjátadóig még titok.

Erdély Arca 2010 – Kiválasztották a legszebb tizenkettőt

Erdély Arca 2010 – Kiválasztották a legszebb tizenkettőt

Tizenkét erdélyi lány jutott tovább az Erdély Arca szépségverseny döntőjébe. A nyolc tagú zsűri hosszas tanakodás, meghallgatás és véleményezés után hozott döntést.

De’ bachtalo, Lajos bácsi!

De’ bachtalo, Lajos bácsi!

Alkot, teremt, nem csak dolgozik. Bár a sok megrendelés nem fullasztja le mindennapjait, ha mégis akad érdeklődő, akkor nemesíti a munkát – jelen esetben a csatornakészítést.

Első játékfilmjét rendezi Kincses Réka

Első játékfilmjét rendezi Kincses Réka

Kincses Rékának van egy elmélete: az költözik el más városba, más országba, aki a családja elől menekül valamilyen szinten. A Balkán bajnok óta nem hallottunk Kincses Rékáról, aki most éppen első játékfilmjét rendezi. Saját témából ihletődve az általa gazdasági menekülteknek...

Egy újra felfedezett gyógymód: a homeopátia

Egy újra felfedezett gyógymód: a homeopátia

Régi, időnként elfejtett, manapság azonban újra felfedezett gyógymód a homeopátia. Széchenyinek is volt homeopata orvosa, és az angol királynőnek is van, Angliában pedig állami finanszírozású homeopátiás kórházak is léteznek. Nálunk még gyerekcipőben jár az ismertsége és...

Kerékpártúrára tessék – egynaposra vagy háromnaposra

Kerékpártúrára tessék – egynaposra vagy háromnaposra

Két különböző útvonalon is tekerhetnek a hétvégén a kerékpározás, a természet és az egészséges életmód hódolói. A Pro Biciclo Urbo egyesület szeptember 4-én, szombaton egynapos, a Master Ski & Bike pénteki indulással háromnapos kirándulásra hívja az érdeklődőket.

Lépésről lépésre, avagy SRITA

Lépésről lépésre, avagy SRITA

Roma kultúrával kapcsolatos dokumentumfilmek, koncertek, táncoktatással egybekötött táncház várja azokat, akik csütörtökön és pénteken (szeptember 2–3.) a Mikó-várba látogatnak. A két napos rendezvény a SRITA – Roma Kulturális Napok nevet viseli.

Jubilál a Farkaslaki Szenesnapok ünnepe

Jubilál a Farkaslaki Szenesnapok ünnepe

A Kalonda-tetőn tizedik alkalommal rendezik meg a hétvégén a Farkaslaki Szenesnapokat. A farkaslaki önkormányzat és a Tamási Áron Művelődési Egyesült által szervezett kétnapos (szeptember 4–5.) rendezvény jubileumi kiadásán a már megszokott és hagyományos programok mellett újdonságokkal...

Homoródalmás: barlangfesztivál a hétvégén

Homoródalmás: barlangfesztivál a hétvégén

Barlangfesztivált szerveznek a hétvégén (szeptember 3–5.) Homoródalmáson. A rendezvény mélyen a múltban gyökerezik, már a 70-es évek elejétől rendszeresen megrendezték, bár akkor hivatalosan Termésnap volt a neve.

Vonzó volt a gitárszólam

Vonzó volt a gitárszólam

Minden idők legsikeresebb gitárfesztiválját tudhatja maga mögött a Harmonia Cordis Egyesület Marosvásárhelyen. Az 5. Nemzetközi Klasszikus Gitárfesztivál most először a Félszigettel egy időben zajlott, ennek ellenére szép számmal érkeztek a Kultúrpalotába azok, akik inkább a...

Magyarország

Magyarország "egyszemélyes nevelési tanácsadója" Erdélyben

Dr. Ranschburg Jenő Magyarország „egyszemélyes nevelési tanácsadója” volt sokáig, mára pedig az egyik legolvasottabb kortárs szerző. Szeptemberben vele folytatódik a Mesterkurzus-sorozat Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön.

Hirdetés

1 EUR 4.29 RON
1 USD 3.38 RON
1 GBP 5.22 RON
100 HUF 1.48 RON
1 XAU 136.70 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Szerda

Eső valószínű
Eső valószínű
Szerda
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Csütörtök

Eső valószínű
Eső valószínű
Max: 21 °CMin: 9 °CMax: 21 °C

Székelyudvarhely

Szerda

Eső valószínű
Eső valószínű
Szerda
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Csütörtök

Eső valószínű
Eső valószínű
Max: 24 °CMin: 11 °CMax: 21 °C

Marosvásárhely

Szerda

Eső valószínű
Eső valószínű
Szerda
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Csütörtök

Eső valószínű
Eső valószínű
Max: 25 °CMin: 12 °CMax: 24 °C

Feliratkozás hírlevélre


Legolvasottabb cikkek
Legtöbbet kommentált cikkek