Kedden délután már romokban hevert a Harmopan pékség udvarhelyi, Eötvös József utcai épületének üzlethelyisége. Mint megtudtuk, felújítási munkálatok miatt rombolták le, és helyére nemsokára egy másik épületet emelnek.

Még a kommunizmus előtt építették az akkori Kornis utcában (sokáig Crișan utca volt, ma már Eötvös József) azt az épületet, melyet az államosítás során pékséggé alakítottak át. Október 26-án, kedden az üzlethelyiséget lerombolták, de Szász Csabától, a Harmopan Rt. egységfelelősétől megtudtuk, hogy csak felújítás végett tették ezt.

Szász elmondta, nemsokára – még a télen – egy nagyobb, modernebb épület kerül a helyére, mely szintén bemutatóüzletként fog szolgálni. Ezt csak bontással tudják megoldani, mivel a régi falak nem bírták volna meg az új épületet. Az egységfelelős még elmondta, régóta készülnek erre a lépésre, de most épp jól jött, hogy az utcában vízhálózatot is javítanak. Szász Csaba közölte, a műemlékvédelemtől is engedélyt kellett kérniük, be kellett bizonyítaniuk, hogy nem rontják a város képét. Ezt megkapták, így nagy erőkkel nekifogtak a munkálatoknak, hogy 2–3 hónapon belül felépíthessék az új üzletet.